Videográfia
JustKay
Sziasztok! Kay vagyok.
Tudod, filmesnek lenni kicsit olyan, mint felfedezőnek lenni. Mindig úton vagyok, kamerával a kezemben, készen arra, hogy belevessem magam a következő kalandba.Minden új hely, ahová ellátogatok, minden kultúra, amelyben elmerülök, olyan, mintha egy könyvet lapoznék, amely tele van csodálatos, valódi történetekkel. Volt már olyan pillanat, amikor valami olyan gyönyörű vagy lenyűgöző, hogy egyszerűen nem tudod szavakba önteni? Nos, sokszor én is ilyen vagyok. Kihívás lehet, hogy ezt a szépséget megpróbáljam megragadni a filmjeimben, de imádom. Olyan, mint egy játék, amit mindenképpen meg akarok nyerni! Az évek során kialakult a saját stílusom. Az emberek azt mondják, hogy a filmjeimnek különleges színkeveréke van - tekintse ezt a védjegyemnek. Minden egyes felvétel egy küldetés, hogy megtaláljam a tökéletes képkockát, ami azt kiáltja, hogy "hűha".
Szóval, a helyzet a következő. Az én utam arról szól, hogy megmutassam, ha igazán szenvedélyes vagy valami iránt, akkor nagyszerű dolgokat tudsz megvalósítani. Remélem, ahogy nézed a filmjeimet, inspirálva érzed magad arra, hogy kilépj a világba, és megtaláld a saját történeteidet. És ne feledjétek, minden kép, amit készítetek, minden történet, amit megosztotok - mind része ennek a nagy, csodálatos, kusza történetnek, amit mi emberek együtt alkotunk.
Szeretnék beszélni nektek egy kis dologról, amit úgy hívnak, hogy "emelkedés". Most nem a reggeli felkelésről van szó, bár lehet, hogy van némi párhuzam. Nem, ez a felemelkedésről szól az esélyekkel szemben, az ismeretlennel való szembenézésről, és a hit ugrásáról.Hadd vigyem vissza önöket életem egy döntő pontjára. Képzeljétek el ezt: Egy új fejezet küszöbén álltam - az első napom a főiskolán. Mindenki körülöttem zsongott az izgalomtól és az idegességtől. De amikor épp azon voltam, hogy belépjek ebbe a világba, valami megrántott. Egy hang a fejemben, egy álom, ami nem akart elengedni. Filmkészítő akartam lenni. Nem akármilyen filmes, hanem szabadúszó filmes, aki kamerával a kezében felfedezi a világot, és megörökíti az élet nyers és valódi lényegét.
Így hát tettem valamit, ami örökre megváltoztatta az életemet. Úgy döntöttem, hogy aznap nem megyek főiskolára. Elhagytam a hagyományos utat, és úgy döntöttem, hogy követem az álmaimat. Ez volt az én "hitbeli ugrásom" pillanata, és ez a lényege annak a videónak, amelyet készítettem, és amely a találóan a "Take a Leap of Faith" nevet viseli." A felemelkedés számomra pontosan arról a pillanatról szól, amikor úgy döntöttem, hogy szembeszállok a normákkal, hogy szembe megyek az árral. Arról a küzdelemről szól, hogy hátrahagyjak mindent, ami megszokott és kényelmes, és arról a diadalról, hogy helyet teremtsek magamnak a filmkészítés világában.
A felemelkedés nem csak arról szól, hogy felkelsz, ha elestél; arról szól, hogy felemeled magad, és azt követed, amire igazán vágysz, még akkor is, ha ez nem a legkönnyebb út. Arról szól, hogy a kétségek, a bizonytalanság és a félelem szele ellenében is talpra kell állnod. És tudod mit? Ez egy jó kis utazás volt! Szeretném, ha az utam mindannyiótokat inspirálna. Mindannyiunknak vannak álmai, szenvedélyei, amelyek megdobogtatják a szívünket. Szóval, ne feledjétek: ne féljetek felemelkedni, megtenni azt a hitbeli ugrást. Az élet egy vászon, ami csak az ecsetvonásokra vár. Rajta, fessétek meg úgy, ahogyan szeretnétek. Ahogy mondani szokták, a határ a csillagos ég!
Ezt a darabot utazásaim és kalandjaim ihlették, az afrikai poros ösvényektől a természet szívében tett többnapos túrákig.
Amikor az utazásra gondolunk, könnyű a lélegzetelállító kilátásra vagy az új élmények izgalmára összpontosítani. De a felszín alatt sokkal több rejlik. Minden utazás, amire elindulok, minden út, amire rálépek, olyan, mintha egy új könyvet nyitnék ki, amelynek minden oldala tele van tanulságokkal, amelyek arra várnak, hogy megtanuljam őket.
Vegyük például az afrikai utazásomat. Olyan helyiekkel találkoztam, akiknek az élete merőben más volt, mint az enyém. Ez felnyitotta a szemem. Ezek a találkozások megtanítottak a rugalmasságra, arra, hogy a legegyszerűbb dolgokban is örömöt találjak, a közösségre és a közös álmokra. És mindenekelőtt alázatra és hálára tanítottak. Aztán ott voltak azok a megerőltető, napokig tartó túrák, amelyek a határaimig feszítettek. Semmi sem hasonlítható egy többnapos túra kihívásához, amely megtanít a saját erődre, a kitartásra és a türelemre, a természet nyers, zabolátlan szépségére. És ne feledkezzünk meg azokról a csendes, önreflexiós pillanatokról sem a hatalmas, csillagos égbolt alatt - pillanatokról, amelyek emlékeztetnek minket arra, hogy milyen csodálatosan kicsik vagyunk a dolgok nagy rendszerében.
A "Beutaztam a világot, hogy ezt megtanuljam" tehát több, mint egy utazási videó. Ez az én módszerem arra, hogy megosszam ezeket a mélyreható tapasztalatokat, ezeket a felbecsülhetetlen értékű tanításokat. Mert amikor utazol, nem csak meglátogatsz egy helyet; átéled a történetének egy darabját, és ez nyomot hagy benned.
Nos, ez nem csak a homokdűnéken való átkelésről vagy délibábok kergetéséről szólt. Ez egy szívmelengető találkozás volt kedves barátommal, Mohammeddel. Mohammedet afrikai utazásaim során ismertem meg. Ő a sivatag igazi fia, aki nomádként nőtt fel a kíméletlen Szaharában, közvetlenül Marokkó, Algéria és Mauritánia határán.
Mohamed szülőföldjére visszatérni olyan volt, mintha egy olyan világba lépnénk, amely éppoly kemény, mint amilyen szép. Minden homokszem, minden széllökés a túlélés és a kitartás történetét meséli el. A sivatag végtelen kiterjedése, csendje, titkai - olyan dolgokat tanítanak az életről és önmagadról, amelyeket egyetlen könyvben sem találsz meg.
Mohammed mellett gyalogolni ezt a 100 kilométert már önmagában is tanulságos volt. Megtanultam a nomád életmódot, a közösség értékét és a hatalmas, kopár tájakon való tájékozódás művészetét. A legfontosabb, hogy első kézből tapasztaltam meg a szaharai emberek melegségét, vendégszeretetét és szívósságát.
Ez az utazás megtanított arra, hogy az igazi gazdagság nem az anyagi javakból származik, hanem a teljes életből, amelynek örömeit és nehézségeit egyaránt magunkévá tesszük. Arra is emlékeztetett, hogy milyen hatalmas sokszínű a világunk, és hogy minden kultúrának, minden tájnak megvan a maga szépsége és bölcsessége. A "100 km-es utazás a Szaharán keresztül" című videóm segítségével szeretném Önöket is magammal vinni erre a hihetetlen utazásra. Remélem, kalandvágyat ébreszt benned, megbecsülöd az emberi szellem erejét, és mélyebben megérted közös világunkat.
Ha valaha is elgondolkodtál azon, hogyan örökítem meg a nyers, valódi érzést a videóimban, akkor itt van egy nagy része: Legtöbbször 24 képkocka/másodperc sebességgel veszem fel. Tudod, a szemünk természetesen úgy érzékeli a világot, mint egy 24 fps-ben felvett filmet. Ez a filmművészet aranyszabálya, és már évek óta az. Hogy miért? Nos, ez a megfelelő egyensúlyt teremti meg, és olyan mozgásérzetet kelt, amelyet valóságosnak érzünk, és amely közel áll ahhoz, amit a mindennapi életünkben látunk. De néha használok 60 fps-t is. Megkérdezheti, hogy miért nem lehet mindig nagyobb képkockaszámmal forgatni a simább videók érdekében? Bár a magasabb képkockasebesség nagyszerű lehet a lassított felvételekhez vagy a gyors akciók rögzítéséhez, a videókat kevésbé természetesnek, a való élethez kevésbé hasonlónak érezhetjük tőlük. Kicsit olyan, mintha emberfeletti látással látnánk a világot - szép, de nem egészen az, amihez hozzászoktunk.
Ezért választom a 24 fps-t a legtöbb felvételemhez. Ez közelebb hozza a közönségemet az élményhez, olyan érzést kelt bennük, mintha ott lennének velem, és átélnék ezeket a kalandokat. És a filmkészítésem lényege éppen ez: valódi, emberi élmények megosztása. Tessék - egy kis tanács a filmkészítői kézikönyvemből. Ne feledd, a legjobb videók azok, amelyekkel a közönséged érez valamit. És gyakran az egyszerű technikák, például a megfelelő képkockasebesség megválasztása az, ami mindent megváltoztathat.
